Születésnap 2.0


1992.november 14.Egy szombat reggel, egy 9 éves kislányt elüt egy autó. Az egészet végig nézi a testvére. És ez a kislány, miután felfogta, hogy mi történt vele, és még pár mondatot a mentősökkel beszélt, teljesen kiakadt azon, hogy letépik a csuklójáról a nyári táborban készült karkötőjét, és akkor vesztette el eszméletét. Nem tudta mi történik körülötte, megszűnt a zaj, nem volt zörej, kék eget látott, lufikat és katicákat. És egyszer csak hallja: majd minden rendben lesz.Ez a kislány én voltam. Akkor gyorsan felnőttem. A kórházban tértem magamhoz, és már első este sok mindent felnőttesen kellett átgondolnom. Egy dologban biztos voltam, hamar vissza akartam menni a térre a barátaimhoz.Jó:, kicsit több időbe telt mint először gondoltam, és voltak sokkal később is műtétek emiatt, és kb úgy néz ki a sok varrathelytől a lábam, mint egy szabásminta, de mind ezek ellenére én azt mondom, hogy nagyon sokat tanultam akkor, ami most a hasznomra van. Akaraterő és kitartás nélkül nem lehet túlélni, türelemmel kell igazodni a körülményekhez, és észre kell venni a mindennapi örömöt. 9 évesen mind ezt megtanulni kicsit sok volt, de ma sokszor hasznomra van. Bár egyes részeit a mai napig tanulom…Minden reggel megállok megnézni a napfelkeltét, hiszek az ölelés erejében, és mindig mosolyogva megköszönöm hangosan, ha átengednek a zebrán. És ami megmaradt a kislányból az az, hogy mindig mosolygok ha katicát vagy lufit látok. 😊