Jegyzet: Több ezer ipari búvár országa

Amikor ezeket a sorokat ontja magából a klaviatúra, éppen öt órája annak, hogy a Clark Ádám daruhajó elkezdte több száz szakemberrel tucatnyi vízi jármű fedélzetéről a lassan két hete szerencsétlenül járt Hableány hajó kiemelését.

Megdöbbenve figyelem, hogy közben mennyi embertársunk van, aki szakértő ipari búvár, katasztrófavédelmi szakember, vagy csak simán szuperhős. Persze a fotelban ülő fajtából. Onnan a legkönnyebb okosnak lenni.

“Nem értem, mi tart ezen ilyen sokáig, meg amúgy is, ha velem borul a hajó, akkor én ugrok aztán úszok, akár szemben a folyásiránnyal is.” – persze mindezt egészen addig, amíg a fotelban ülsz drága barátom. Mert ha csak kicsit is figyeltél volna fizikaórán (nem magasabb szinteken, csupán általánosban), akkor tudnád, hogy a víz egyetlen köbmétere (vagyis egy méterszer méterszer méteres “kocka”) éppen egy tonna súlyú, ha nem csak bejártál volna fizikára, vagy éppen földrajzra, akkor azt is tudnád, hogy a Duna nem a kert végi kis patak, ami maximum a pecád úszóját rángatja meg, és nem is a Szalajka, aminek látod az alján a legkisebb kavicsot is.

Nem értem, miért kell egy ilyen mentési munkálat élő közvetítése alatt szakmai tanácsokkal ellátni a klimatizált irodádból a több órája az élete árán is a halottak és egy roncs kiemelésén dolgozó hősöket. Mert Veled ellentétben Ők azok!

A napokban valaki például azt írta egy közösségi oldalon, hogy mit sajnáltatja magát az a búvár, aki a halottal az ölében egy kicsit megpihent a Duna mederben. “Hát a víznek van felhajtóereje, az még segít is.” Csak azt felejti el a fotelbúvárunk, hogy az amúgy is áradó folyó nagyjából 40 km/órás sebességgel robogó vize másodpercenként több millió kilogrammnyi utánpótlást küld a Fekete tenger felé. Tehát másodpercenként több száz (akár több ezer) tonnát. Ugye azért kezded érteni miért is fárad el? És akkor még nem beszéltünk arról, hogy kezedben egy vadidegen ember élettelen teste. Egy emberé, aki csak szerette volna megcsodálni azt a gyönyörű várost, ami országunk fővárosa és amire igenis büszkék lehetünk. Szóval kezében egy ember, akit Ő, az idegen ölel meg utoljára, nem pedig valamelyik családtagja, a szerelme, vagy éppen a gyermeke.

És nem említettük még azt az esetet sem, amikor mentés közben az egyik szakember vízbe esett, egy másiknak pedig valami kiálló alkatrészbe keveredett a légzőkészülék egyik vezetéke. Őket neked onnan a fotelból biztosan van jogod lelúzerezni?

És hogy a sok ingyenélő csak áll, mert látod a közvetítésen? És honnan tudod, hogy mi a feladatuk? Vajon azt láttad-e, amikor messziről az látszott, hogy tanácstalanul bámulják a fedélzetet az uszályon? Ők is semmittevők a te pénzeden? Nem! Búvárok, akik egy hat évet élt kislány holtteste előtt rótták le kegyeletüket. Szóval ne bántsd őket, inkább öleld meg a gyerekedet, ha hazajött a suliból, vagy az oviból.
Azt nem is kérem, hogy legyél büszke ezekre az emberekre, mert azt úgysem tudsz. De legalább annyi legyen benned, hogy nem ócsárolod ezeket a nem is hétköznapi hősöket, akik továbbra is életük kockáztatása mellett is dolgoznak és mentik a menthetetlent.

Rólad pedig, aki tudod, hogy a balesetről is a kormányzat tehet, végképp nem mondanék semmit…

Németh Gábor